"Otthon"

Elég nehéz időszakon vagyunk túl Gyurival. elvesztettük a nagyikáját pár hete...nagyon megviselt mindannyiunkat.
De valahogy mégis átvészeltük a nehezét...együtt.Pedig azt hittem,sosem heveri ki...hiszen én még a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni a nagymamám elvesztését...de GYuri más...ő erősebb,mint én. Vagyis annak mutatta magát,hogy támogatni tudja az anyukáját...hihetetlen ahogy a fiúk összefogtak és felkarolták az édesanyjukat ezekben a nehéz napokban.
És hogy miért is írok erről?...ez a szomorú esemény hozott valami jót is az életembe.
Már 3 éve vagyok a Csorba család "tagja"...de valahogy sohasem éreztem magam otthon náluk...mindig feszengtem,ha oda "kellett" menni. És a temetés napján megtört a jég...ott áltam a konyhában és mosogattam,míg a nappaliban ott voltak a vendégek...mindenki úgy tekintett rám,mint egy rokonra...pedig hivatalosan még nem is vagyok a család része. És mégis azt éreztem,hogy otthon vagyok...s miután elmentek a vendégek,s elcsendesült a ház...leültünk beszélgetni GYuri anyukájával...és egyszercsak oda jutottunk,hogy azt mondta nekem: "olyan mintha a lányom lennél"...és ez a mondat többet ért mindennél.
Eddig mindig ott volt bennem a megfelelési kényszer,hogy jól csináljak mindent,hogy nehogy megszóljon...és most megtört a jég:)
Családtag lettem!!!:)

Drága nagyszüleim